Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Megjelent az Új gyakornoki program pályázati felhívás

Tízmilliárd forintos keretösszeggel megjelent az Új gyakornoki program pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

images

images

Az új program szintén az Ifjúsági Garancia rendszer részeként valósul meg, a korábbi Gyakornoki program pályakezdők támogatására című felhívás tapasztalataira épülve egyszerűsített költségelszámolás alkalmazásával biztosítja a jövőben a szakképzésből kilépő fiatalok munkatapasztalathoz jutását és a támogatás aktív és hatékony felhasználását - emelte ki az államtitkár.

Az Új gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok - legfeljebb 6 ember - foglalkoztatásához, valamint a vállalati gyakornoki kapcsolattartói - két gyakornokonként maximum 1 ember - tevékenység ellátásához kapcsolódóan hat hónapon keresztül. Lehetőséget teremt továbbá megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatása esetén a munkavégzés segítésével foglalkozó személy - 1 fő - foglalkozatására. A felhívás biztosítja a gyakornoki munkavégzéshez szükséges feltételek kialakítását is, amelynek költségei egyszerűsített költségelszámolás keretében a gyakornok és a vállalati gyakornoki kapcsolattartó személyi jellegű ráfordításainak 40 százalékos mértékéig elszámolhatók - ismertette Rákossy Balázs.

A konstrukció keretében várhatóan 12 000 gyakornok foglalkoztatása valósul meg - ismertette az államtitkár. Hozzátette: a támogatási kérelmeket november 26. 10 órától lehet benyújtani.

MTI
  • 2024.07.10GDPR A HR-BEN: ADATVÉDELEM A MUNKAHELYEN Programunkon gyakorlati oldalról tekintjük át a munkaviszonnyal összefüggésben leggyakrabban előforduló kérdéseket, tipikus buktatókat és lehetséges hibákat, melyek az elmúlt 6 év során a GDPR szabályozás létrejöttét követően felmerültek.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.09.05Business Beach Conference Az Ingatlan Regatta már 8 éve köti össze az ingatlanpiac legfontosabb szereplőit egy különleges sporteseménnyel. Az idei évtől kezdve, Litkey Farkassal közös szervezésben “új” eseményként csatlakozik hozzánk a Bankár Kupa.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.09.26Best Practice Fórum - Roto A Fórum Célja: A Digitalizációs és Lean szemléletű folyamatfejlesztések sikeres vállalati megoldásainak, jó gyakorlatainak megosztása a fórum résztvevői között. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rekordszámú pályázat érkezett a High-Tech Suli programra az idén

Rekordszámú pályázat érkezett a Mészáros Csoport által létrehozott High-Tech Suli (HTS) programra az idén, és mivel erős volt a mezőny, öt... Teljes cikk

Kihirdették az MDDÜ Kerülj Képbe! - Év Felfedezettje pályázatának győzteseit

Kihirdették a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) Kerülj Képbe! - Év Felfedezettje pályázatának győzteseit: a divat kategóriát a Győri SZC... Teljes cikk

Idén is megmérettetnek a vállalati ESG megoldások

Idén is versenybe szállhatnak a hazai vállalatok az Effekt 2030 – Az ESG megoldások díjáért. A rangos szakmai elismerést olyan példamutató... Teljes cikk